környezetvédelem
Nagy az igény a szélerőművek támogatására
admin, 2011, október 23 - 19:44Mindössze 40 megawatt az a szélerőmű kapacitás, amire nem kérnek támogatást a pályázók azon a tenderen, amelyet a Magyar Energia Hivatal hirdetett meg 410 megawatt kapacitás kiépítésére - mondta Matos Zoltán, a Magyar Energia Hivatal elnöke újságíróknak.
A jogszabályok szerint a megújuló energiaforrásból termelt áramot kötelező átvenni a villamosenergia-rendszerbe, mégpedig kilowattóránként 30 forint körüli áron. Ez mintegy kétszerese a hagyományos erőművek által termelt áram árának.
Autó kipufogógáz nélkül
admin, 2010, június 21 - 07:55vagy: Friss levegő a kipufogócsőből A General Motors (GM) által tesztelt tüzelőanyag-cella 2020-ig még nem lesz komoly ellenfele a benzinmotornak. A szakértők úgy vélik, a rendszer nagyon drága és technikailag még kiforratlan. A GM vetélytársai már gúnyolódnak is az angolul „fuel cellnek” nevezett üzemanyagcellán, és azt „fool cellnek”, magyarul „ügyefogyott tartálynak” csúfolják. De mostanában már hiányzik a nagyratörő tervek közül a hidrogén is, amelyhez évtizedek óta a legnagyobb reményt fűzték, hogy egyszer majd a személyautók üzemanyaga lehet.
Alternatív energiák a Szekszárdi sportcentrumban
admin, 2010, május 12 - 10:46Geotermikus és napenergia használatával állítanának elő meleg vizet és energiát a szekszárdi sportcentrumban. Ezt egy uniós környezetvédelmi program teheti lehetővé.
Csatlakozik a megyeszékhely egy unós környezetvédelmi programhoz, döntött egyebek mellett, legutóbbi rendkívüli ülésén a közgyűlés. Dr. Haag Éva alpolgármester elmondta, a program 85 százalékos támogatottságú, s további tíz százalékot ad hozzá a magyar állam.
Alternatív energia - energia alternatívák
Alternatív energia - a természeti jelenségek kölcsönhatásából kinyerhető tiszta energia, úgy mint: napenergia, vízenergia, szélenergia, geotermikus energia.
A megújuló energiaforrásnak nevezzük azon természeti jelenségeket, melyekből az energia úgy nyerhető ki, hogy jelentősebb emberi beavatkozás nélkül legfeljebb néhány éven belül az újratermelődik.



Alternatív energia érdekességek
Alternatív energia videók

