2035-től az EU-ban a belsőégésű motorokat teljesen betiltanák

2035-től az EU-ban a belsőégésű motorokat teljesen betiltanák
Még tovább szigoríthatják a gépjárművekre vonatkozó károsanyag-kibocsátási célokat az Európai Unióban, lapértesülések szerint az Európai Bizottság azt mérlegeli, hogy 2035 után már csak zéró károsanyag-kibocsátású járműveket lehessen értékesíteni a blokkon belül, ami egyben az is jelentené, hogy teljesen megszűnne a benzines és dízeles autók értékesítése mostantól számolva 14 év múlva, de a döntés a plug-in hibrideket is érintené. Az egyelőre még kérdéses, hogy a javaslat végül valóban bekerül-e a július 14-én megjelenő jogszabály-tervezetben, de az szinte biztos, hogy mind az autóipari lobbi, mind az autóipartól nagyban függő országok, mint például Németország is ellenezni fogja a javaslatot.

A Brüsszelben tárgyalt új kibocsátási célok szerint a dízel- és benzinüzemű új autóknak már csak 14 évük lehet hátra az Európai Unióban. Három uniós tisztviselő a Politiconak elmondta, hogy az Európai Bizottság a 2035 után értékesített járművekre vonatkozó nulla kibocsátási célérték meghatározását mérlegeli – ez hatalmas elmozdulást jelentene az iparági szabványok jelenlegi pályájához képest, ami forradalmi változást jelentene az európai autógyártók számára.

A részletek azonnali visszatetszést váltottak ki a politikailag erős német autóipar részéről, amely hónapok óta szemben áll a Bizottság szándékaival. Ez nemcsak a belsőégésű motorok, hanem a plug-in hibridek végét is jelentené
– mondta Hildegard Müller, a német VDA autós érdekképviselet vezetője.

Az új szabályok az uniós gépjárművek károsanyag-kibocsátásának csökkentésére vonatkozó normáinak átalakítása keretében jönnének létre, amely része az EU Green Deal nevű tervének, amelynek célja, hogy az évszázad közepére sikerüljön elérni a nettó nulla CO2-kibocsátást. A Bizottság fontolgatja, hogy a 2030-ra kitűzött, jelenlegi 37,5 százalékos csökkentési célt durván, 60 százalékra, megemelné, és utána 2035-től 100 százalékra emelné, így tehát 2035-től kezdve egyszerűen nem tudnának az autógyárak belsőégésű motorokat értékesíteni az EU-ban.

Ha a javaslat bekerül a végleges szövegbe – amelyet július 14-én tesznek közzé -, akkor azt az uniós tagállamok és az Európai Parlament is megvizsgálná. Valószínűleg mind az iparági lobbik, mind a hagyományos autógyártástól nagymértékben függő gazdaságú országok erősen ellenzik majd a javaslatot.

Bár számos autógyártó megkezdte a nulla károsanyag-kibocsátású elektromos autók gyártását, csak a Volvo és a Volkswagen rendelkezik olyan stratégiával, amellyel az évtized végére átállnak teljesen az elektromos járművekre – derül ki a Transport & Environment zöld mobilitással foglalkozó civil szervezet új tanulmányából. A VW német riválisai, a Daimler és a BMW a legkevésbé felkészültek a belsőégésű motorok (ICE) elhagyására. Az iparág szerint a Bizottság tervei az alternatívák mérlegelése nélkül kényszerítenék ki a gyors átállást az akkumulátoros autókra.

Az autógyártók azt szeretnék, ha az EU és a tagállamok először drasztikusan növelnék a töltőpontokra fordított kiadásokat, hogy vonzóbbá tegyék az elektromos autókat. Lehet, hogy ez túl sok lenne túl gyorsan, mivel nem látjuk, hogy a töltő infrastruktúra hogyan nő ennek megfelelően
– mondta egy német autóipari menedzser a Bizottság lehetséges tervéről.

Az országok máris elkezdtek lépni. Az Egyesült Királyság azt tervezi, hogy 2030-ig megszünteti a belsőégésű motorral hajtott autók értékesítését, és 2035-ig a plug-in hibridekét is. Franciaország 2040-re tűzte ki a kivonás határidejét, de nagy a nyomás, hogy ezt az időpontot előbbre hozzák. Számos város is arra készül, hogy kitiltja a hagyományos belsőégésű motor autókat az utcáiról. Bár a javaslat jelentős nyomást helyez az európai autógyártókra, a tőzsdei reakciók mérsékeltnek mondhatók, az európai autógyártók részvényei felemás képet mutatnak a péntek délelőtti kereskedésben.

Forrás: Portfolio.hu