A távfűtés előnyei

A távfűtés előnyei
Csak a politika csökkentheti a távfűtés árát, mondják a távhőszolgáltatók. Ők ugyanis politikai döntések miatt drágán kapják a gázt, a fogyasztók sok áfát fizetnek, és jobbára csak az áramárban jelenik meg a kapcsolt áram- és távhőtermelés haszna. A szolgáltatók szerint a közhangulat a valósnál is drágábbnak tartja a távfűtést, aminek az ára Budapesten akár a harmadával csökkenhetne, ha nem lenne fontosabb az olcsó áram és az olcsó gáz

Minden hatodik honfitársunk távfűtéses épületben él, ami közel 650 ezer, főleg lakótelepi, illetve panellakást jelent. Az elmúlt évtizedek alacsony gázárai és a rátapadt negatív jelzők kissé háttérbe szorították ezt az elegáns fűtési módot, de a globális klímaváltozás és a „zöld gondolat” új lendületet adhat a távfűtésnek, amelynek sok előnyös tulajdonsága van. Feltéve persze, ha lesz elég uniós és hazai forrás az értéknövelő beruházásokra. A témakörről Orbán Tiborral, az idén 23 éves Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége (MATÁSZSZ) elnökével (egyben a FŐTÁV műszaki vezérigazgató-helyettesével) beszélgettünk.

A távfűtés kétségbevonhatatlan előnyei közé tartozott évtizedekig, hogy nagyon kényelmes, biztonságos és – ma már – viszonylag olcsó megoldás. Ehhez zárkózott fel az utóbbi időben az az érv, hogy környezetbarát – és ez utóbbinak a „zöld gondolat” eluralkodása miatt egyre nagyobb jelentősége lesz. A távhő ugyanis olyan megújuló energiahordozókat tud felhasználni, amelyeket egyedi léptékben nem igazán lehet. Ez Magyarországon elsősorban a biomasszát és a geotermiát jelenti, de a technológia fejlettségének köszönhetően a fűtőműveknél vagy a hulladékégetőnél is igen jó kibocsátási értékeket érhetünk el. A hazai távfűtésben ma még 80 százalék körüli a földgáz aránya, a megújuló úgy 10-12 százalék lehet. Ez utób­bi a folyamatos növekedés ellenére is alacsony arány, amin mindenképpen változtatni kellene – már csak az energiafüggetlenségünk miatt is.

A kapcsolt energiatermelés a legjobb megoldás a biomassza energetikai célú hasznosítására, a projektet a fosszilis energiahordozók mellőzésével is gazdaságilag fenntarthatóvá teheti. Szakoly az ellenpélda, ha fogalmazhatok úgy: egy energetikai nonszensz. Szövetségünknek túl sok köze nincs hozzá, hiszen éppen attól reménytelen, hogy nincs „alatta” hőpiac, nem távfűtési célokra tervezték. Tiszta villamosenergia-termelés folyik ebben a kis szabolcsi faluban, gondolom 30 százalék alatti hatásfokkal, igen gazdaságtalanul. Annyiban viszont intő példa, hogy nem szabad így elpazarolni a megújuló energiát, hiszen a biomassza „kimeríthető megújuló”. Egyébként Komlón is működik már biomassza (faapríték) alapú fűtőmű, és Tatabányán éppen tavaly adtak át egy hasonlót, mintegy 20 megawatt hőteljesítménnyel. Több magyar városban – például Kecskeméten – is terveznek különböző biomassza-fűtőműveket, de pályázati pénz híján egyelőre nem tudnak hozzákezdeni az építéshez.

Akkor nézzünk egy sikersztorit, hiszen Magyarország mégiscsak geotermikus nagyhatalom…

– Legalábbis a közvéleményben így él, de azért sem a termálvizeink hőmérséklete, sem a kútjaink hozama nem vethető össze mondjuk Izlanddal. Ettől függetlenül nagyon sok hazai kis- és közepes városban (Hódmező­vá­sárhely, Szentes, Szarvas, Csongrád, Nagy­atád) kizárólag vagy túlnyomórészt geotermiára épül a távfűtés, és 2014-ben már egy igazi nagyváros is csatlakozott hozzájuk. A miskolci projekt már csak azért is jelentős, mert általa megötszöröződött a hazai geotermia aránya, de egyébként is hozta a tervezett teljesítményeket.
Egy nagyberuházás ritkán készül el a megvalósítás során felmerülő komolyabb hibapontok nélkül. Itt nem voltak ilyenek?

– A pénzügyi részre én nem látok rá, de jelentősebb tervezési vagy kivitelezési hibákról nem tudok. Az üzemeltetés során azért előkerültek korrekcióra váró elemek, amelyek leginkább abból származtak, hogy hazánkban ilyen volumenű geotermikus beruházás még nem volt. Fontos tudni például, hogy a leghidegebb időszakot csak úgy lehet áthidalni, ha a háttérben megfelelő méretű tartalék kapacitásunk van. Ezt a kiegyenlítő vagy szabályozó kapacitást még akkor is ki kell építeni, fenn kell tartani, ha évente csak néhány napig – vagy enyhe teleken egyáltalán nem – használjuk. A másik már inkább gazdasági vagy stratégiai döntés volt: a nyári geotermikus kapacitásfölösleg és a csekély hőigények miatt mindenképpen össze kellett kötni a két nagy miskolci távfűtő hálózatot.

A miskolci példa tehát elősegítheti a hazai geotermia igazi felfutását?

– Elméletileg igen, de azért ne feledkezzünk meg egy „apróságról”: a megújuló projektek sincsenek ingyen. A miskolci fejlesztés például tízmilliárdos nagyságrendű volt, márpedig ezt valakinek meg kell finanszíroznia. Nyilvánvalóan csak akkor éri meg megújulókat a távfűtési rendszerbe integrálni, ha a beruházás és az üzemeltetés összességében és hosszú távon olcsóbb, mint a fosszilis alternatíva. Persze figyelembe vehetünk egyéb, „zöld” szempontokat is, de a támogatás mértéke csak tíz százalék körüli lehet, nem harminc vagy ötven. A miskolci üzemeltetést sem úgy kell elképzelni, hogy a geotermikus energia magától jut el Mályiból Miskolcra: jelentős szivattyúteljesítményre van szükség a kiemeléshez és a visszasajtoláshoz, valamint a keringetéshez. Fenntarthatósági szempontból természetesen az lenne az igazi, ha az itt felhasznált villamos energia is megújuló forrásokból származna, de ettől még messze vagyunk. Az elmondottak alapján tehát nem véletlen, hogy az ország másik nagy geotermikus beruházása éppen Győrött valósult meg: alapvetően az Audi gyárnak tervezték meg a rendszert, amelyhez szerencsés módon a városi távfűtő hálózat is rá tudott kapcsolódni.
Tehát kijelenthetjük, hogy a távhőnek a Nemzeti Energiastratégiában megfogalmazott „zöldesítése”, illetve modernizá­ciója, térnyerése egyértelműen nem szakmai, hanem pénzkérdés?

– Ha így kiélezzük a kérdést, akkor igen. Sőt, a helyzet ennél is árnyaltabb: a rendszer szinten tartásához is súlyos tízmilliárdokra van vagy lenne szükség. Tavaly minisztériu­mi fölkérésre a MATÁSZSZ elvégzett egy projektgyűjtést. Csak korrekt, megindokolható és szükséges beruházásokat szedtünk össze, amelyeket akár azonnal el lehetne indítani, olyan előkészítettségi fokon állnak. Villámgyorsan összejött majdnem 90 milliárd forintnyi projekt. Ha ehhez még azt is hozzáveszem, hogy a hőtermelő portfólió zöldítésére, a geotermia vagy a biomassza fejlesztésére mintegy 100 milliárd forint beruházás lenne szükséges, és a szükséges második budapesti szemétégető mű körülbelül 50-60 milliárd forintba kerülne, akkor nagyjából látjuk, milyen összegekről beszélünk. Azt már csak halkan jegyzem meg, hogy a távvezeték-hálózatba akár 200 milliárd forintot is gond nélkül bele lehetne tenni, és hőközpont-rekonstrukciókra is rá lehetne költeni 40-50 milliárdot.

Jön a második HUHA?
A HUHA-nak becézett Fővárosi Hulladékhasznosító Mű hazánk egyetlen kommunális hulladéktüzelésű erőműve, amely a „termikus ártalmatlanítás” során több mint tízezer lakás távfűtéséhez szükséges gőzt is előállít. Mivel a létesítmény csak a fő­városi szilárd hulladék kétharmadát tudja elégetni, időről időre felmerül egy új HUHA felépítésének az ötlete. A beruházásból természetesen a fővárosi távfűtés is profitálhatna: az alapvetően zöld és olcsó „hulladékenergia” jelenleg 5-6 százalékot képvisel a portfólióban, ez felmehetne akár 20 százalékra is. Hogy mennyire környezetbarátok ezek a létesítmények, arra csak egy példa: Bécs belvárosában négy szemétégető mű található, mindenfajta lakossági tiltakozás vagy ellenérzés nélkül.
Ezzel szemben áll az Európai Unió 60-70 milliárdja, amelyre 2014 és 2020 között a KEHOP (Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program) keretein belül pályázni lehet vagy lehetne…

– Én csak 43,5 milliárd forintról tudok, amit „megcímzetten” távhő célra allokáltak. Elméletileg más pályázati források is rendelkezésre állnak, de ott már más szereplőkkel is versenyezni kell. A KEHOP-5.3.1. öt, illetve az 5.3.3. 26,5 milliárdja például kifejezetten a távhőszektor energetikai korszerűsítésére szolgál, míg az 5.3.2. és az 5.3.4. konstrukciók 5 + 8,5 milliárdjára bárki jelentkezhet. Elméletileg a GINOP-ban (Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program) is lesz majd húszmilliárd forint visszatérítendő támogatás, amely az önerőt volna hivatott segíteni, helyettesíteni, ám ennek a részleteit sem ismerjük még.
Ha jól tudom, itt sem az elmélettel van a probléma, hanem a gyakorlattal: több éve nem írtak ki ilyen pályázatot, pedig már eléggé benne vagyunk a 2014–2020-as időszakban.

– Egészen pontosan az utolsó olyan pályázat, amely nem már megvalósult (retrospektív) projekteket támogatott, 2012-ben volt. A KEHOP-ra azt ígérték, hogy 2015 szeptemberében megjelenik, azután ez a határidő decemberre, majd februárra módosult. Idén áprilisban még mindig nem jöttek ki a pályázatok – de már nincsenek új dátumok sem. Nem tudunk semmi közelebbit. Illetve csak annyit, hogy amíg nincsenek támogatások, a legjobb projektek is nyilvánvalóan állnak, illetve csak azok kezdődhetnek meg, amelyeket műszaki szükségszerűségből muszáj megvalósítani. Ez az áldatlan helyzet pedig finoman fogalmazva is fékezi azokat az ambiciózus távhős célokat, amelyek a Nemzeti Energiastratégiában, illetve a Távhőfejlesztési Cselekvési Tervben megjelennek.

Az a helyzet fenyeget, hogy egyáltalán nem lesz pénz, vagy majd csak a hétéves időszak legvégén?

– Inkább ez utóbbi. 2006 és 2013 között is csak az időszak legvégén, kapkodva lehetett elkölteni a közel húszmilliárd forintot, ami a KEOP-ban (Környezet és Energia Operatív Program) szerepelt. Megítélésünk szerint tehát minél előbb ki kellene írni a pályázatokat, mert rengeteg jó projekt van, amelyekre nemzetgazdasági szinten is hasznosan lehetne elkölteni a pénzt. Lehet, hogy egy kicsit hazabeszélünk, de számunkra nagyon világos a levezetés: a távfűtésre hosszú távon is szükség van, mert a kapcsolt hulladékhőre és a zöldenergiára alapozva ez egy olcsó, tiszta, biztonságos, környezetkímélő és klíma­barát fűtési mód. Ahhoz viszont, hogy ezek a távfűtő hálózatok a 21. századi színvonalon működjenek, bizony, jelentős beruházások szükségesek – a távhőszolgáltatóknál és fogyasztóknál egyaránt.
A szektor végül is hogyan jött ki az állami „rezsiharcból”?

– A rezsicsökkentés minket nem érintett hátrányosan: a különböző kompenzációknak köszönhetően a szolgáltatók kiegyensúlyozott gazdálkodást folytatnak, sőt a versenyképességünk egy kicsit még javult is a versenytársakhoz képest. Mindezek mögött persze állami döntés, illetve támogatás áll: a kát (kötelező áramátvétel) megszűnése után világossá vált, hogy vagy a távhő ára fog növekedni, vagy kompenzációra van szükség, hiszen a szektor korábban igen nagy mértékben támaszkodott a kapcsolt energiatermelés olcsó „hulladékhőjére”.

A támogatási kassza jelenleg tehát korrekt hátteret nyújt a távhőszolgáltatóknak, de éppen azért kellenének az új, hatékonyságnövelő beruházások, hogy a kompenzáció mértéke csökkenhessen, és a távfűtés hosszú távon támogatások nélkül is versenyképes maradjon. A szakma mennyire érzi fenyegetve létét vagy önállóságát az Első Nemzeti Közműszolgáltatótól, amely a gáz- és villamosenergia-ágazat után deklaráltan magához akarja vonni a teljes távhőszolgáltatást is?

– Mivel ennek eldöntése nem a mi kompetenciánk, erre csak egy igazán szakmai, mondhatni technicista választ tudok adni: akárki is lesz a tulajdonos, mindenképpen biztosítania kell a működéshez elengedhetetlen feltételeket, illetve a továbblépéshez szükséges beruházási összegeket. Különben hosszú távon is jelentős támogatásra szorul a rendszer, és ez senkinek sem lehet az érdeke. Külföldön egyébként számtalan példát találunk az állami, önkormányzati vagy magánszféra részvételére, és mindegyik hatékony lehet. Dániában nonprofit jellegű a távfűtés, és tökéletesen működik. Finnországban viszont profitorientált a rendszer, és ha lehet, még tökéletesebben működik – van tehát honnan ötletet meríteni. Az egyik dán városban például 80 ezer fogyasztó van, 60 ezer hőközponttal, vagyis ők már azt is megoldották, hogyan lehet a családi házakat bekapcsolni a rendszerbe.

Az utóbbi években sikerült már eloszlatni azt a tévhitet itthon, hogy a távfűtés a korábbi rendszer által propagált, igénytelen és egyben pazarló kelet-európai fűtési mód, kifejezetten a panellakásokra kitalálva?

– Igyekszünk hazai és külföldi példákat cáfolatként bemutatni, hogy tőlünk nyugatabbra mintaszerűen működnek a távfűtési rendszerek. Vagy arra rámutatni, hogy az európai nagyvárosokban éppen a legsűrűbben lakott területeken van távhő – Budapesten viszont az egész belváros mondhatni „távhőmentes övezet”, tehát ez lehetne a terjeszkedés iránya. Azt is meg szoktuk említeni, hogy egyre több nagy hazai közintézmény is csatlakozik a hálózathoz, és akad már olyan fővárosi lakópark is, amely ezt a fűtési módot választotta. Ettől függetlenül valószínűleg azok a „zsebbe vágó érvek” hatnak a leginkább, amelyekkel a lakók a panelfelújítások után szembesülnek – a jóval alacsonyabb fűtésszámla igen meggyőző érv szokott lenni. Ennek egy része a jobb hőszigetelésnek és a nyílászárók cseréjének köszönhető, de a szabályozhatóságot elősegítő termosztatikus radiátorszelep, a költségosztó és a mögöttük lévő modern hőközpont is fokozza a lakók komfortérzetét.
Korábban volt egy „leválási” hullám, amikor soklakásos házak tértek át az egyedi fűtésre. Ez ma is folytatódik?

– A földgázárrendszer korábbi átalakítása idején szembesültünk egy ilyen kisebb hullámmal, de ez azóta szinte teljesen megszűnt. Valószínűleg elterjedt annak a híre, hogy komplett panelfelújítás nélkül más fűtési módnál sem lesz alacsonyabb az energiafogyasztás. Viszont, mondjuk, a tetőtéri gázkazánt meg is kell vásárolni, sőt üzemeltetni, karbantartani, javítani kell, nem kevés pénzért, a távfűtésben pedig egyáltalán nincsenek ilyen rejtett kapcsolódó költségek. Úgy tudom, a fogyasztói szemléletformálást és meggyőzést a MATÁSZSZ annyira a szívén viseli, hogy egy úgynevezett Távhő Ökocímke bevezetését szorgalmazza a tagjai számára.

– Ez a címke azt mutat­ná meg, hogy az adott táv­hő­hálózatnak milyen a környezeti teljesítménye: mennyire hatékony, zöld és klímabarát. A háztartási gépeknél már ismert energiacímkéhez hasonlóan szemléletesen és közérthető módon ábrázolná a primerenergia-hatékonyságot, a zöldenergia-felhasználást, illetve a szén-dioxid-kibocsátást. Ezzel nem titkolt célunk, hogy pozicionáljuk a távhőt a versenytársakhoz képest, és bemutassuk, hogy a távfűtés mennyire energia hatékony, környezet- és klímabarát.

Távfűtés és távhűtés
A fűtőművekből származó forró víz 10-12 százalékos „vezetéki veszteséggel” érkezik meg a távfűtött épületek egyre modernebb hőközpontjaiba, ahol különválasztják a távfűtés alapját jelentő rendszereket. Az érkező forró víz ugyanis a hőközpontok hőcserélői révén csak a hőjét adja át a szintén zárt fűtési, illetve a csatorna felé nyitott „használati meleg víz” rendszereknek. A leghidegebb téli napokon a radiátorokban 75–80 fokos víz kering, a használati meleg víz 45–50 fok között marad. A tőlünk fejlettebb országokban az éghajlatváltozással párhuzamosan egyre nagyobb teret hódít a távhűtés is. A lokális klímaberendezéseket kiiktató újdonsághoz vagy négycsöves (két meleg, két hideg) fűtő-hűtő rendszer, vagy úgynevezett hőhajtású abszorpciós hűtőgép szükséges, egyelőre mindkettő meglehetősen drága megoldás.

Hol tartanak a bevezetésével?
– A szakmai háttere már tavaly rendben volt: elkészült egy honlap és maga a címke is, a szükséges kapcsolódási pontokkal együtt. Ősszel már közel álltunk ahhoz, hogy kormányrendeletként jelenik meg, de a folyamat lefékeződött. Van esély rá, hogy 2016-ban mégiscsak megjelenik a jogszabály, de ha nem, a MATÁSZSZ önkéntes alapon mindenképpen bevezeti még az idén. Természetesen tisztában vagyunk vele, hogy így nem ugyanaz lenne a súlya, sőt társadalmi elfogadottsága, de a szövetség mindenképpen lépni szeretne. Igenis, minden tagtársunk szembesüljön vele, mennyire hatékony és zöld szolgáltatást tud nyújtani, mert csak így tudjuk meggyőzni a távhő előnyeiről a szakmai és a tágabb közvéleményt.

A távhőszolgáltatás előnyei új épületeknél
Jobban hőszigetelt határoló szerkezetekkel, és jobb épületfizikai jellemzőkkel rendelkező nyílászárókkal tervezhetők és kivitelezhetők az épületek (Ez önmagában is a környezet védelmét jelenti!). Feloldódik az az ellentmondás, amit a jó minőségű nyílászárók és a gázkészülékek légellátásának kérdése okoz (ma sokszor ”elrontják” a jól záródó ablakokat, hogy az égéshez szükséges levegő be tudjon áramolni a lakásba). Nincs lakáson belül helyigénye a fűtést és melegvíz ellátást biztosító kazánnak (gondoljunk a kis méretű fürdőszobákra). Az épületet ellátó hőközpont a mai technikai lehetőségek mellett rendkívül kis helyen, alárendelt helyiségben is telepíthető. Nem jelennek meg az épületeken a tüzelőberendezések kéményei, így városképi szempontból is előnyös a távhőellátás. Új, vagy átalakításra kerülő létesítményeknél a mai kor követelményei szerint kialakított fűtési és használati meleg víz rendszerek (szemben a házgyári épületeknél ÉVM által elrendelt megoldásokkal) távhőellátás esetén is mérhető, szabályozható, így gazdaságosan üzemeltethető hőellátást biztosít.