Éjjel-nappal tiszta áramot biztosít a világ legnagyobb úszó naperőműve

Éjjel-nappal tiszta áramot biztosít a világ legnagyobb úszó naperőműve

Megkezdte múlt év végén az energiatermelést a thaiföldi Sirindhorn-gátnál megvalósított hibrid erőmű. A méretét tekintve világrekorder- csaknem hetven focipályányi területen elhelyezkedő – hibrid erőmű vízen lebegő napelemparkja 45 megawatt, vízerőműve pedig 36 megawatt kapacitásával éjjel-nappal termel áramot, megújuló energiaforrásokból. Míg a 145 000 napelem napközben a nap energiáját hasznosítja, addig éjszaka három turbina az áramló víz energiáját alakítja át. Az erőmű energiairányítását a Siemens szoftvermegoldásai segítik.

Thaiföld energetikai ökoszisztémája gyorsan változik az energiagazdálkodást átalakító, innovatív technológiák hatására. A decentralizáció, a szén-dioxid-mentesítés, a digitalizáció és az intelligens villamosítás érdekében az ország mindinkább a megújuló energia hasznosítására és az integrált hibrid technológia alkalmazására törekszik.

A Siemens az úszó hibrid erőmű napelempark-vezérlő rendszerével együttműködő mikrogrid-irányító rendszer telepítését, tesztelését, valamint beüzemelését végezte, és bevezette az elosztott energiaforrások optimalizálására szolgáló DEOP (Distributed Energy Optimization) felhőalapú szoftvermegoldását is.

A Thaiföldi Villamosenergia-termelő Hatóság irányító központját az analitikához és a döntéstámogatáshoz nélkülözhetetlen, valós idejű adatokkal látják el a Siemens Microgrid Control, Photovoltaic Plant Control és DEOP megoldásai. A hatóság így hatékonyan felügyelheti az energiatermelést, erősítheti az ország villamosenergia-rendszerének stabilitását, és kiszolgálhatja a fogyasztók növekvő igényeit.